Csiripek

    follow me on Twitter

    Friss topikok

    Oszd meg másokkal!

    Bookmark and Share


    Hegyalja-blog

    A Hegyalja Fesztivál hivatalos blogja. Infók első kézből.

    #hegya

    Nincs megjeleníthető elem

    Mi történt ma a Zöld Színpadon?

    2008.07.10. 21:01 | korbely | 1 komment

    A Hegyalja Fesztivál beszélgetős helyszínén több érdekes téma került terítékre a nyitónapon. Az első beszélgetés a civil utcai lakóiról szólt, öt szervezet egy-egy képviselője mutatkozott be, illetve mutatta be szervezetét.

    A legnagyobb érdeklődés a szerencsi szalmatüzelésű erőműről szóló vitát övezte. Bár Hujber Ottó, a beruházó BHD Zrt. elnök-vezérigazgatója nem tudott eljönni - az utolsó pillanatban derült ki, hogy főtulajdonosi megbeszélésen kell részt vennie -, dr. Tar Ferenc környezetvédelmi szakértő el tudott jönni a beszélgetésre. Vele Takács András, helyi lokálpatrióta és Mészáros László borász vitatkozott, a nézők közül is akadtak, akik kifejtették álláspontjukat, például Fidusz, az MTVSZ programvezetője és Prixi, az E-Misszió elnöke. Hozzászólt még Bodnár László, a Vállalkozók Pártja helyi elnöke, a BAZ megyei közgyűlés tagja. Ez utóbbi kompromisszumkésznek mutatkozott az erőmű ügyében, míg a zöldek élesen bírálták a Szerencsre tervezett beruházást.

    Az idén is több, mint hatvanezer nézőre számítanak Hegyalján

    2008.07.10. 19:37 | korbely | 1 komment

    Bár a hétfői vihar okozott némi fennakadást a felkészülésben, rendben megkezdődött a Hegyalja Fesztvál szerdán délután - jelentették be a szervezők nyitónapi sajtótájékoztatójukon.

    A nulladik napon két színpad kivételével zenei programok várták a fesztivállátogatókat, többek közt a Hobo Blues Band, a Besh O Drom, a Vágtázó Csodaszarvas és a Pokolgép adott koncertet, illetve több neves dj. forgatta a lemezeket.

    Bukovinszky Béla, a szervező Delta Fest marketing vezetője elmondta: a kilencedik Hegyalja Fesztivál alkalmával is folytatódott a korábban megszokott fejlesztések sora, s még több zuhanyzó és illemhely áll a táborlakók rendelkezésére. Jelentős változás továbbá, hogy több programhelyszínt köt össze szilárd útburkolat.

    A szervezők egyébként hatvan-hatvanötezer nézőre számítanak a vasárnapi zárásig, az eddigi adatok alapján ez teljesül, sőt némileg meg is haladhatja a tavalyi 63 ezret.

    Az első napon a Quimby, az Irigy Hónaljmirigy, a Paso, a Belga és Phil Hartnole műsorait élvezheti a több tízezer fesztivállakó.

    Vendégkomment: nyomul a BKF

    2008.07.10. 19:26 | korbely | Szólj hozzá!

    Címkék: sajtó fesztivál konténer hegyalja bkf sajtós

    Húúú de koncertezés. Meg a watt...!
    Túl vagyunk a beavatáson, megkaptuk a helyet a BKFnek is, ami a LESZ Rádió nélkül nem  sikerült volna. Nagyon ott van a zenei paletta, azt kapsz, amire számítottál. Megünnepeltük Deák Bill születésnapját, este folytatjuk a Quoimbyvel, no meg az Irigy Miriggyel. Este hideg van, csak úgy vacogsz, de a jó tokaji bor megteszi a hatását. Reggel?! Áh! Ott az igazi szauna.
    Beszélgetünk, interjúvolunk, fényképezgetünk. No meg kummantunk! HOgy az mi? Az igazi fesztiválozós nem ismeri. De mi még igen. Vagy legalább tervezzzük. Tényleg köszönjük! Az élmény ÖRÖK!

     

    Mi történt kedden? Képes összefoglaló

    2008.07.10. 13:39 | korbely | Szólj hozzá!

    Benne voltuk a királyi tévében...

    2008.07.10. 01:01 | korbely | 1 komment

    Címkék: magyar televízió tóth d. kriszta kamion/kamioff

    Az MTV Híradó tudósítása a demonstrációról. Az utolsó mondat nyilvánvalóan tévedésen alapul: azt mondja D. Tóth Kriszta, hogy szombatig tízezer fiatalt várnak Tokajba. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy már kedden is többen voltunk, sőt nagy valószínűséggel újabb nézőcsűcsra számíthatunk...

    Gyorsjelentés

    2008.07.09. 22:50 | korbely | 1 komment

    Két programhelyszín kivételével minden színpad üzemel, innen a sajtókonténerből hallgatva termékeny káosz uralkodik: a Jim Beam színpadon Hobo és az ő Blues Band-je nyomja, a Red Bullnál drum and bass-t nyomnak, a DeWalt sátorban az Insane zúz, a Caféban pedig a Besh O Drom játszik. Ja, és a Zöld Színpadnál rockdiszkó.

    Nulladik nap

    2008.07.09. 21:44 | korbely | Szólj hozzá!

    Címkék: nap demonstráció nulladik e90 kamion off

     

     

     

    Felvonulással kezdődött meg a Hegyalja Fesztivál

    2008.07.09. 17:40 | korbely | 3 komment

    Több száz helyi tokaji, rakamazi és a kistérségben élő polgár, valamint fesztivállakó vett részt azon a demonstráción, amit szerdán délután tartottak Tokajban helyi civil kezdeményezésre. A Kamion/Kamioff elnevezésű akciót támogatta a Hegyalja Fesztivál is.

    A 38-as főúton naponta 1600 kamion halad át, ami súlyosan veszélyezteti a világörökség részét jelentő Tokaj-Hegyalja értékeit. A megoldás a Nemzeti Fejlesztési Tervben is szereplő 39-es út megépítése lenne, ám ez egyelőre késik. Emiatt emelték fel szavukat a helyiek 2007-ben - ugyancsak a Hegyalja Fesztivál támogatásával - és ugyanezért vonultak szerdán délután Tokajon keresztül lóháton, kerékpárral és hintón ülve.
    A fesztivál bejáratánál több száz ember előtt mondott beszédet Majer János tokaji, Farkas Ernő rakamazi és Baracskai László tarcali polgármester, valamint Bakos István, a szervező Ökorelló Egyesület és Bukovinszky Béla a fesztivál nevében.

    A Hegyalja Fesztiválon egyébként kiemelt figyelmet élvez a környezetvédelem. A Zöld Sátor programhelyszínen egyebek közt beszélgetés hallható majd Szabó Imre környezetvédelmi miniszterrel, Fülöp Sándorral, a jövő generációk országgyűlési biztosával, valamint izgalmasnak ígérkezik az a vita, melyen Hujber Ottó és helyi környezetvédők érvelnek a szerencsi szalmatüzelésű erőmű mellett, illetve ellene.

    Kis színesek, nem csak bulvárfogyasztóknak

    2008.07.09. 11:21 | korbely | Szólj hozzá!

    Címkék: kis bulvár lőrinc eyes színes juliette lewis 69 barabás

    Barabás Lőrinc és zenekara helikopterrel érkezik a Hegyalja Fesztiválra. A kiváló dzsessztrombitás és zenekara csütörtökön lép fel a Caféban, de ugyanezen a napon egy dunántúli  fesztiválon is jelenése van  dzsesszt a modern hangzásokkal elegyítő csapatnak így úgy döntöttek: nem kockáztatják a közúti közlekedés esetleges buktatóit és helikopterrel utaznak Zamárdiból Tokajba.

    Juliette Lewis, az Oscar-díjas színésznő és kitűnő énekesnő szerénységével is kitűnik sztártársai közül: gyakorlatilag semmiféle extra igényt nem támasztott a szervezőkkel szemben, csupán annyit, hogy szeretne megismerkedni a magyar wellness-kultúrával, így a koncert előtt egy napra egy meg nem nevezett kényeztetőhelyre vonul a múvésznő. A Született gyilkosok főszereplője és a Licks egyébként pénteken este lép fel az MTV Hungary színpadon.

    A finn goth and roll sikercsapat, a 69 Eyes legénysége viszont ötoldalas itallistával lepte meg a szervezőket. Az ezer tó országából érkezett, ám világszerte ismert zenekar tagjai  természetesen nem hagyták le a listáról nemzeti büszkeségünket, a magyar pálinkát sem.

    S ha már gasztronómia: az idén sem marad el a nagyszínpad mögötti bográcsosfőzés: évek óta hagyomány, hogy a legnagyobb külföldi és hazai sztárok részére hamisítatlan alföldi bográcsos marhapörkölt fő.Felsorolni is nehéz azokat a celebeket, akik elismerően szóltak vacsora után nemzeti eledelünkről, sőt akadt olyan világsztár is, aki, bár vegetáriánus, mégis bevágott egy nagy adagot a marhalábszárpörköltből.
     

    Ma demonstrálunk!

    2008.07.09. 10:40 | korbely | 1 komment

    Már nagyban folynak a délutáni demonstráció előkészületei, aki teheti, legyen ott, hiszen nem csupán demonstrációról van szó, hanem egy kitűnő program is: kerékpártúra annak, aki kétkerekűvel jön, illetve sétakocsikázás annak, aki felfér valamelyik hintóra.

    Maga a nulladik nap egyébként remekül indul: szép az idő, jó a hangulat, a színpadok felépültek és persze kinyitottak a büfék is :)

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    Aggódik a modell! Horváth Éva sátorba kényszerül!

    2008.07.08. 22:20 | korbely | 1 komment

    A Cool tv stábja Tokajba helyezi át a székhelyét, hiszen a Hegyalja Fesztiválról élőben jelentkeznek a műsorvezetők. Horváth Éva és Müller Attila a Reggeliben meséltek a kalandos műsorvezetésről.


    Buli a kalamolóban!

    2008.07.08. 19:17 | korbely | Szólj hozzá!

    Címkék: buli pamacs kalamoló kedden

    Azt beszélik, hogyha időben összeáll a cucc, buli lesz ma este a Kalamoló (volt Pocoló) színpadon. Ez azt jelenti, hogy történelmet írunk: kedden még soha nem volt program a Hegyalján :)

    Séta a fesztiválterületen

    2008.07.08. 19:04 | korbely | 1 komment

    Címkék: galéria fesztivál séta hegyalja punkok színpadépítés

    Épül a nagyszínpad

     Egy kis dugó

    Szép álmokat!

    Punk-e vagy?

    Friss sajtóközlemény, még forró!

    2008.07.08. 16:28 | korbely | Szólj hozzá!

    Címkék: sajtóközlemény tokaj demonstráció hegyalja 38 as főút kamionok

    Tovább zöldül Hegyalja - már a hét elején fesztiváli hangulat a Tisza-parton

    Az idei Hegyalja Fesztivál is demonstrációval kezdődik: a szervezők csatlakoztak a helyi civil szervezetek felhívásához, melynek célja a világörökség részének kamionmentesítése. A menet szerdán délután három órakor indul a fesztvál bejárata elől.

    Segíts te is megmenteni Tokajt, a világörökség részét a negyventonnás kamionok áradatától – ezt kérik az idén is azok a fesztiválozók és helyi polgárok, akik a Hegyalja Fesztivál nulladik napján lovaskocsira ülnek vagy kerékpárrra pattantak és úgy demonstrálnak a 38-as főutat mentesítő 39-es főút megépítéséért. A szervezők azt hitték a tavalyi demonstráció alkalmával, hogy egyedi alkalomról van szó, azonban tévedtek: az idén is elindul a kritikus tömeg a fesztivál bejárata elől Tarcal irányába, majd vissza.



    Üdv Tokajból: igazi fesztiválfíling!

    2008.07.08. 15:40 | korbely | 1 komment

    Címkék: tömeg időjárás tokaj hegyalja sátorhely

    A helyszínről megerősíthetjük: gyönyörű az idő, hatalmas a tömeg, már a mínusz első napon - vagy hogy is kell ezt mondani - fesztiváli a hangulat. Este ezt a területet sem kerülte el a vihar, de a szervezőség úrrá lett a problémákon és zavartalanul folyik az építkezés. Ma még nincs semmilyen program, a fesztivállakók magukat szórakoztatják. Aki későn érkezik, könnyen lemarad a jó sátorhelyekről...

    No para: szép időnk lesz!

    2008.07.08. 08:44 | korbely | 2 komment

    A tegnapi vihar után többen jelezték: aggódnak az időjárás miatt. Nos, erre semmi ok, mert mire a buli megkezdődik, ismét júliusi verőfényben pompázik a Tisza-kemping és környéke! Nem mi mondjuk, hanem a meteorológusok. Úgyhogy aki elbizonytalanodott, ne tegye, hanem nézze át még egyszer a cuccát. Azért persze meleg holmit és esőkabátot pakoljatok, de csak úgy, babonából :)

    Metnet.hu

    Nyíregyháza is kizöldült

    2008.07.04. 13:27 | korbely | 2 komment

    Címkék: zöld nyíregyháza vadművelet e misszió

    A vidéki sajtó figyelmét sem kerülte el a Zöld Vadművelet: az Index.Kelet részletesen beszámol a Zöld Színpad gazdája, az E-misszió nyíregyházi vadműveléséről. Az ugyaninnen kilinkelt képen Tömöri László, akit sokszor láttok majd a Zöld Színpad környékén.

    A gerillakertészek ismét lecsaptak
    Egy hónapja az E-misszió Egyesület szervezésében az éj leple alatt virágba borult a Jósaváros. Mivel az akciót a Hegyalja Fesztivál felhívására végezték, pár nappal a fesztivál előtt és egy hónappal az illegális kertészkedés után megnéztük, milyen eredménye lett a kezdeményezésnek.

    Műsorfüzet pdf-ben

    2008.07.04. 00:05 | korbely | Szólj hozzá!

    Címkék: fesztivál pdf hegyalja műsorfüzet

    Egy kis belterjes infó: pdf-ben már lapozgatható a fesztivál műsorfüzete!

     

    Lezárult a Zöld Vadművelet 2.0 – Facsemeték a Bajcsy-Zsilinszky úton, titkon virágba borított vasútállomás

    2008.07.02. 19:21 | korbely | Szólj hozzá!

    Címkék: színpad fesztivál zöld vadművelet hegyalja

    20 településen csaknem 270 négyzetméter új, titokban beültetett zöldfelület – ezzel az eredménnyel zárult a Hegyalja Fesztivál által immár másodszorra meghirdetetett ZÖLD VADMŰVELET gerillakertész-akció. Országosan 57 csapatba tömörülve, 270 Vadművelő ragadott ásót és kapát, hogy a június 5-én, a Környezetvédelmi Világnapon kezdődött nagyszabású invázió keretében az ország mintegy 20 településén az éj leple alatt egy kis maroknyi zöldet varázsoljon a betonrengetegbe. 1300 palántát, cserjét és színes virágot ültettek el a lelkes gerillakertészek, s így hozzávetőlegesen minden résztvevő 1 négyzetméternyi új, zöld területet teremtett lakóhelyén.


     

    Meztelen Greenpeace-akció a klímaváltozás ellen

    2008.07.02. 08:43 | korbely | Szólj hozzá!

    Címkék: fesztivál zöld sátor greenpeace hegyalja kílmaváltozás

    Nálunk ilyen nem lesz, még hogyha igény lenne is rá :)

    · 2 trackback

    A Zöld Színpad (csaknem) végleges programja

    2008.06.30. 15:43 | korbely | Szólj hozzá!

    Részletesen itt

    Már csak néhányat kell aludni...

    2008.06.30. 15:36 | korbely | Szólj hozzá!

    Címkék: színpad fesztivál zöld illés környezetvédelem miniszter zoltán hujber hegyalja ottó környezetvédelmi

    10... 9... 8.... - igen, megkezdődött a visszaszámlálás, már csak néhány nap és ismét benépesül a rakamazi Tisza-kemping és megkezdődik a fergetegesnek ígérkező kilencedik Hegyalja Fesztivál. A minőségi szórakoztatás mellett a zöld értékeket is a zászlajára tűző fesztiválon az idén sem csalódnak a zene, a buli és a jó borok kedvelői.
     
    A hagyományokhoz híven 2008-ban is programkavalkád várja az ide zarándokolók: a neves külföldi sztárok mellett ott lesznek a legfontosabb hazai fesztiválcsillagok és természetesen a kevésbé ismertek is megmutathatják oroszlánkörmeiket július 9-e és 13-a között.
     
    A külföldi fellépők közt van egyebek közt: Juliette Lewis és a Licks, a The 69 Eyes, Phil Hartnoll, Future Prophecies, Caliban, Katatonia. A hazai élvonalt többek közt a Tankcsapda, a Kispál és a Borz, Quimby, a Zagar és sokan mások képviselik.
     

    Vadul vadművelünk

    2008.06.26. 09:19 | korbely | Szólj hozzá!

    Javában zajlik a Zöld Vadművelet akció országszerte, melynek célja, hogy felhívjuk a figyelmet szűkebb környezetünk szépítgetésére. A már sikeres küldetések beszámolói itt tekinthetők meg.

    Egyik kedvencünk:

     

    Pocolás helyett kalamolunk!

    2008.06.25. 16:50 | korbely | Szólj hozzá!

    Címkék: fesztivál lovasi bill quimby bori hegyalja lecsó pocoló kalamoló péterffy

    Az elmúlt évek egyik kedvelt programhelyszíne volt a Pocoló, mely nem csak kényelmi szolgáltatásai miatt vált zarándokhellyé, hanem gazdag programjai révén is. 2008-ban a helyszín nevet és koncepciót váltott: kevesebb dagonya, annál több dinamizmus.

    Egyébként mindkét elnevezés utal a helyi, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folklórkincsre: mÍg a pocolás pihenést, lelazulást jelent, addig a kalamolás kavarást, lendületes cselekvést. Nos, ebben lesz most részetek!

    Egy kis ízelítő a programból: embervadászat, nem létező tárgyak tárlata, filmvetítés a Mediawave archívumából, a szocialista képregény története, sztárdiskurzus Deák Bill Gyulával, Lukáccsal, Lovasival, Lecsóval, Péterffy Borival, a Quimby tagjaival, szalonnasütés és persze zene kifulladásig.

    Kalamoljunk együtt!

    Bloggertalálkozó a Hegyalján!

    2008.06.21. 23:50 | korbely | Szólj hozzá!

    Címkék: blogok web színpad fesztivál zöld 2 hegyalja bloggertalálkozó

    Ha nem szimplán csak blogolsz, hanem véleményed is van a hazai és a nemzetközi blogtrendekről, vannak emékezetes sztorijaid a blogod hatásáról, s ezeket ki is fejtenéd okos és még okosabb bloggerek társaságában a Hegyalja Fesztivál Zöld Színpadán, akkor most megteheted!

    Mivel a szervezők nem kívántak kizárólag saját ízlésük szerint válogatni a több ezer jobbnál jobb blog között, ezért magára a blogszférára bízzák a részvételt és jelentkezéses lesz a július 10-én, csütörtökön délután hat órakor kezdődő találkozó: a meghívottak mellett azok is kifejthetik a véleményüket, akiket a jelenkezők közül kiválasztunk.

    Jelenkezési határidő: június 28.

    Jelentkezés módja: e-mail a korbely.gyorgy@deltafest.hu címre vagy komment ide.


    Az e-mail tartalmazza a következő adatokat: a blog neve, típusa, url, napi látogatottság

    süti beállítások módosítása